2017. január 2., hétfő

Soha nem gondoltam volna, hogy blogot fogok írni...

Kedves Olvasó!

Egyfajta magyarázattal tartozom, mit is keresek én itt.

Mindig is fontos volt számomra, hogy határozottan képviseljem-képviselhessem a véleményemet, amely családi hátterem, neveltetésem, iskoláim és olvasmányaim, a piaristák szellemiségében gyökerező, szilárd, katolikus, de határozottan ökumenikus keresztény hitem alapjaiból táplálkozva folyamatosan kikívánkozott belőlem.

Ahogy telnek az évek, a közéleti szerepvállalásaim, a civil világban és a munkahelyeimen rám jutó feladatokból szerzett tapasztalatok temérdek új információt, nézőpontot adtak, és bölcsebb, felelősebb élet- és társadalomszemléletet formáltak-formálnak bennem (legalábbis ezzel áltatom magam...) -  mindinkább úgy érzem, szélesebb körben kell elmondanom, megosztanom gondolatokat, információkat, szempontokat.

Egy jó ideig úgy hittem, hogy a közösségi médián belül a Facebook és ottani személyes oldalam a megfelelő felület erre, de idővel rá kellett jönnöm, hogy nem ez a legjobb megoldás. Egyrészt folyamatosan konfliktusba kerültem a saját értékítéletem alapján kifejtett vélemény és az általam képviselt európai zenei szervezet sokak által formált és befolyásolt állás(nem)pontja és vélemény(nem)formálása között (ami állítólag a nagyszámú külföldi FB-kapcsolatom apropóján negatívan befolyásolhatta a szervezetünkről alkotott nemzetközi véleményt - erről majd valamikor később szeretnék mindenképpen írni...), másrészt a rendszeresen posztolt, hasznos, hétköznapi, gyakorlati információk között sokszor elveszett a valóban markánsan megfogalmazott vélemény, harmadrészt pedig rengeteg olyan ismerőst terheltem vele, aki erre egyáltalán nem volt kíváncsi, nem ellenvéleménye (vagy nem a keresztény értékek alapján való gondolkozása), hanem érdeklődésének hiánya miatt.

Így hosszas rágódás után az Új Esztendőben vettem egy nagy levegőt és belevágtam. Nem tudom, milyen gyakran és milyen mélységben lesz időm ezzel foglalkozni, de szándékom, hogy hetente többször is közzéteszem itt saját gondolataimat, írásokat másoktól, reflektálok a minket körülvevő világra, aktuális történésekre, hitéleti és közéleti kérdésekre, katolikus keresztény, konzervatív megközelítésből.

Előre is köszönöm, ha követed bejegyzéseimet, azzal pedig végképp megtisztelsz, ha reagálsz rájuk vagy ha megosztod őket másokkal is. Erre a célra a blogomnak létrehoztam egy Facebook-csatornát is, amelyet itt érsz el: https://www.facebook.com/moczargaborblogja/

Isten adjon nekem nyitott szemet, éleslátást, bölcsességet, képességet az igazán értékes és fontos meglelésére, hogy ne raboljam ezzel sem mások, sem magam, legfőképpen magamon keresztül a rajongásig szeretett családom idejét!

Köszönettel, Gábor



2 megjegyzés:

  1. Kedves Gábor!
    Először is BUÉK!
    Szimpatikus számomra törekvésed,a pécsi Európa Cantat óta távolról ismerlek,elismeréssel gondolok munkádra.
    Követni fogom blogodat,remélem eléred célodat melyet bemutatkozásodban megírtál

    Üdvözlettel:Molnár Zoltán

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zoltán!
    Köszönöm kedves soraidat, megtisztelsz vele, igyekszem!
    Szeretettel üdvözöllek, Gábor

    VálaszTörlés